Archív cikkek 2014 Június (47)

2014. június 30.

Foci vb vagy íróválogatott

Egy brit felmérés arra volt kíváncsi, hogy mivel is foglalkoznak a világbajnokság ideje alatt, azok, akik nem kedvelik a focit. A kutatás szerint többségük mást néz a tv-ben, de mellettük a második legtöbben, a megkérdezettek harmincegy százaléka azt válaszolta, hogy olvas

2014. június 30.

Hangok és lovak

Szemmel láthatólag csak én sétáltam bele a rockopera csapdájába, mindenki a lovakért jött…

2014. június 30.

Wroclaw, a könyv világfővárosa

A lengyelországi Wroclawot nyilvánította a könyv világfővárosává a 2016-os évre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete

2014. június 27.

Rejtő vásznon és papíron

Ha a rendező nem kívánja lapos és bárgyú bohóctréfákkal telezsúfolni filmjét, kerülnie kell az efféle jelenetek bemutatását, annak ellenére, hogy Rejtő könyveiben hemzsegnek az ilyen elhallgatásokból, tömörítésekből álló szellemességek. 

2014. június 27.

Búcsú a szövetségtől

A kiadó jelentős kockázatot vállal, amikor megjelentet egy-egy kötetet, s ebből a kockázatból semmit nem vállal a terjesztő, sőt, pillanatnyilag az a helyzet, hogy a terjesztők tevékenysége még növeli is a kiadói kockázatot

Egypercesek

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtári dolgozó két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd eladta azokat

Magyarnak lenni büszkeség

Hangoskönyv a magyar történelemről

Amikor a sci-fi mester politika thrillert ír

A nyomozás során gyorsan rájönnek, hogy rendkívül nagy a tét

Picasso- Pápán

Művei absztraktok, néha kubisták, néha líraiak

Páyázati felhívás

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft., a Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület és a Magyar Karikatúra Szövetség rajzpályázatot hirdet

Feliratkozás a hírlevélre

Email