A tudományos fantasztikus irodalom a hatvanas-hetvenes években élte a fénykorát, talán azért mert a technika és technológia igazi lehetőségei akkor tárultak fel az emberiség előtt, köszönhetően például az űrhajózásnak, ugyanakkor az emberek még nem szembesültek azzal, hogy mi is vár rájuk majd egy igazán technikai, majd egyre inkább posztindusztriális, pontosabban a ténylegesen már ipar utáni civilizációban és társadalomban. 

Kép forrása

Kellemetlenül időszerű
Az optimizmus sohasem jogos mondja a pesszimista és az emberiség problémamegoldásaival kapcsolatban bizonyosan igaza is van. A hatvanas évek a korlátlan lehetőségekről és a problémamegoldásban való határtalan hitről szólt, de egyúttal az új lehetőségek kihasználásából következő problémák megvitatása is hatalmas lendülettel folyt. Különös, hogy ezeket a beszélgetéseket (a vita talán nem is jó szó rá) szinte azonnal elfelejtettük az elmúlt ötven évben ránk zúduló tudásözönben, ami már nem is tudás, hanem információ csupán.

Érdekes módon a hetvenes években nem olvastam Zsoldos Péter Ellenpont című könyvét, pedig első három könyvét a Viking visszatért, a Távoli tüzet és a Feladatot igen. Most a szokásos egyéb okból bekövetkező rejtett könyves zugok átkutatása során találtam rá erre a könyvre, az Ellenpontra. Az is lehet, hogy tizenegy- tizenkétévesen elkezdtem, de nem értettem meg az elejét és letettem, mert nem kezdődik könnyen. Talán harminc oldalt olvastam el, amikor eldöntöttem, hogy érdemes, még a könyv további részének, végének ismerete nélkül is, emlékeztetni olvasó embertársaimat Zsoldos Péter könyveinek létezésére és az általa feltett kérdések kellemetlen időszerűségére.

Kép forrása

Emberek és a gépek

Az Ellenpont ugyanis olyan szellemi konstrukcióval indul, amely a kor kedvelt problémáját, az emberek és a gépek viszonyát, egymásra hatását vizsgálja. Hihetetlen, de persze érthető számomra, hogy mennyire nem volt elképzelhető, elgondolható még ötven évvel ezelőtt sem, hogy milyen gépeket is fogunk létrehozni a jövőben. Szinte mindenki tévedett abban, ahogy elképzelte, akár a legtudományosabb alapokon is azt, hogy milyen szerkezeteket is fogunk építeni. Nem csak a technológiában tévedtek hatalmasat, ami a jövő előrejelezhetetlensége okán természetes is, hanem abban, hogy az embernek milyen gépekre lesz szüksége, pontosabban milyen célokat szolgáló gépezeteket fog kicsikarni a technológiából. Azt gondoltuk, én is harminc évvel ezelőtt, hogy embervoltunkat megerősítő, azt kiteljesítő gépeket fogunk készíteni, megalkotni. Pontosabban nem is tudtunk másfajta gépeket elképzelni.

Ehhez képest sokkal inkább ember voltunkat helyettesítő, az embert „fölöslegessé” tevő gépeket szerkesztettünk, amelyek nem közelebb visznek bennünket a világhoz és egymáshoz, hanem a kényelem fogalmát az unalommal kiterjesztve gépeink a „másik embert” teszik feleslegessé. 
Új gépfogalom született, amely szerint a gépeket nem emberi céljaink elérése érdekében használjuk, hanem a gép emberre optimalizált céljainak kielégítése érdekében. A gép tökéletes, az ember nem az, mert olyasmit is hajlandó katatón módon ismételni, amit egy gép akar tőle. Egy másfajta szalagmunka.

Kép forrása

A monstrum
Gépeink esendőségünk, saját bizonytalanságunk szimbólumaivá váltak, mert észre sem véve a folyamat kiteljesedését hagytuk, hogy a saját technikánk gyarmatosítson bennünket. Ennek veszélye már korán felsejlett, sokan gondolták azt, akkor még a távoli jövőbe helyezve a történetet, hogy a gépeink a folytatóink lesznek, de nem másképp, mint értelmünk diadalaként, az ember eltűnhet, de az értelme túléli őt és a gépek az emberi örökségből is továbbvisznek valamit.
Zsoldos Péter is antropomorfizálja az automatáit, amelyek a már elfelejtett emberek a technológiába zárt szándékai szerint is cselekedve működnek tovább. Nem tudja és nem akarja megállni, hogy automatáinak ne adjon olyan tulajdonságokat, ha keveset is, amelyek az emberével párhuzamosak, rejtett, akár maguk előtt sem ismert szándékokat, sértődékenységet, hajlamot holmi konspirációkara, úgy általában rejtélyességet.
Azonban mi nem ilyen gépeket építünk mostanában. Az emberi technoszféra valóságos és virtuális burkában nem a gépek ébredező tudata, személyisége, szándékai jelenik meg, hanem egy a szó szoros értelmében emberfeletti, mert embertelen és emberileg meghaladhatatlan monstrum. Ez a szörnyeteg kaotikus, de működő szabályrendszerrel rendelkezik, amely sokunk számára már erősebb, mint a természeti törvények. A tudományon alapuló fantasztikus irodalom, ami egyre ritkább és egyre kevesebbeket érdekel korunkban, azonban a lényeges kérdést már a hatvanas évektől feltette, nem az ő hibája, hogy válasszal nem tudott szolgálni. Vajon a technológia tényleg mindig, a végtelenig kiterjesztve is az embert gazdagító, az ember fejlődését szolgáló valami? 

Kép forrása

Talán kellemetlen kimondani
Mi most már tudjuk, hogy nem az, különösen annak a fényében, hogy a hatvanas évek idealizmusában nem a szükséges mértékben merült fel, ha egyáltalán, a gazdaságnak, mint önálló aktornak a szerepe, amely mára már felzabálta az összes eddig létrehozott emberi struktúrát. Nem a szellemi szűklátókörűségünk pusztít el bennünket, hanem az, hogy gazdaságossá akarjuk tenni az emberi létet, miközben az szükségszerűen gazdaságtalan. Na, ezt a lehetőséget, pedig több száz éve szinte kiüti a szemünket, nem szoktuk belevenni az elméleteinkbe. Talán kellemetlen kimondani.
Régen az volt a „konzervatív” szűklátókörűség, hogy a régi elvekre hivatkozva nem engedtek megtenni valamit, akár konkrét cselekedetet, akár gondolati ugrást. Ma ennek tökéletes ellenkezője uralkodik, a tegyünk meg mindent, amit lehet, mert abból csak jó származhat, de bizonyosan sikernek tekinthető, ha nem is jó úgy általában. Elfelejtettük, hogy a hatvanas évek világában milyen ijesztő perspektíva lehetett a technikai fejlődés valószínűnek látszó iránya. A felgyorsuló változások, a „fejlődés” szemkápráztató gyorsasága, az új élmények egymásutánja elfelejteti velünk, hogy nem a gépek használatára születtünk. De már gépek közé születünk. Pedig emberek közé kellene.
Nem tudom, hogy lesznek-e majd egyszer, születnek-e, megterveztetnek-e, megterveződnek-e értelmes gépek, de azt tudom, nem szeretnék ott lenni, amikor ez megtörténik. Ha lesz humorérzékük akkor azért nem, ha nem, akkor meg azért nem.