Mennyire sötét hely a fekete sivatag?

Sitkei Levente döntött, beadta a vízumkérelmet, várt jó sokat, elvesztette a reményeit, majd miután már el is felejtette, hova is akart menni eredetileg, megkapta az engedélyeket. Mint újságíró beutazhatott Szaúd-Arábiába, az iszlám Szent Helyeinek országába, a világ egyik legelzártabb monarchiájába. Az utazás tapasztalataiból született meg a Fekete sivatag című könyv, melyhez nagy elvárásokkal kezdtem.

Kifacsart körmondatok nélkül?
Arabista útleírásokhoz szokott, Vámbéryn és Germanuson nevelkedett szellemem bizony igencsak csodálkozott, amikor először konstatáltam: Sitkei könyvében egy bekezdés nem egyetlen végtelenre nyújtott körmondatból áll! Tán hosszú mondattani elemzések nélkül is érteni fogom a könyvet? Egyre nagyobb lelkesedéssel kezdtem hát az olvasásnak. A nyelvezet megújításán túl azonban sok minden hiányzott, amelyet a régi „titánok” útleírásaiban megszoktam. A 19-20. század nagy tudósai ugyanis szóvirágjaikba fűzve élményeiket, tapasztalataikat is átadják, miközben magyarázzák azoknak miértjeit, így merülve egyre mélyebbre az adott ország és kultúra rejtelmeibe. Nos, Sitkei Levente nem ezzel a módszerrel ír. Átfogó munkának szánt műve, a maga alig másfélszáz oldalas terjedelmével inkább a tényekre, történelemre és gazdasági elemzésekre szorítkozik, mintsem személyes tapasztalatokra. Habár az is igaz, mindez nagyon jól szerkesztett, érthetően, jól felépítve oszt meg velünk mindent, amelyet az ország múltjáról tudnunk kell ahhoz, hogy megértsük a jelent. Nagy körvonalakban hallunk az iszlámról, annak szunnita és síita szakadásáról, a valamiért mindenkinek újdonságnak számító ʿAbd al-Wahhāb és Muḥammad ibn Saʿūd szövetségéből létrejövő első (19. századi!) vahhabita államról. Gyakorlatilag minden fontosabb, a térségben zajlott eseményről, egészen a világháborúk és külföldi nagyhatalmak által alakított 20. századig. Szaúd-Arábia megalakulásáig.

Vizsgára készülni tökéletes!
Ahogy közelítünk a jelen felé, úgy lesz egyre szerteágazóbb és részletesebb a regény/tanulmány. Az állam megalakulásától kezdve felsorolja a királyokat, azok tetteit, majd külföldi és arab megítélésüket leírva kiválóan, kontextusba helyezve boncolgatja a problémákat, amelyekkel szembe kellett nézniük… (Fél évvel ezelőtt az arab töri zh-ra bizony könnyedén készülhettem volna fel ennek a könyvnek a segítségével!) De amint végre elhagyjuk a történelem adatokkal teli tengerét, ismét felkorbácsolják érdeklődésünket a rejtélyes királyság belső ügyeiről és modern kori életéről szóló fejezetek. Betekintést nyerünk az oktatás, jog, ipar, mezőgazdaság és hadsereg fejlesztésének terveibe, koncepcióiba és rádöbbenünk: ez a „középkorból visszamaradott" ország bizony hosszabb távú és nagyobb volumenű terveket tűzött ki maga elé már megalakulásakor, mint amilyenről Európában valaha is hallani szoktunk. A hosszú életű királyok és előre ismert, a királyságot megalakító ibn Saʿūd által meghatározott örökösödési rendszernek köszönhetően (a család, de főleg a koronaherceg bevonása a hosszú távú tervezésbe) nem ritkák a több évtizedet meghatározó, de akár fél évszázadra előre tekintő tervek sem. A koronahercegek és a tehetségesebb családtagok bevonása pedig garantálja a kontinuitást, így pedig a tervek beérését. Lett légyen szó egy napenergiával működő ipari város létrehozásáról, az ország önálló gabonaellátásának tervezéséről, avagy a petrolkémiai ipar teljes „szaudiasírtásáról”... Mindegyik terv halad a maga útján, és kisebb változásokkal ugyan, de – az utóbbi évszázad hetven év tapasztalatai alapján –  mindegyik meg is fog valósulni. Egy jól működő monarchiát ismerhetünk meg, amellyel kapcsolatban végre megértjük: mentalitása révén még hosszú évtizedeken át biztosan a muszlim világ meghatározó tényezője lesz, olaja folytán pedig a nyugat legnagyobb szövetségese marad.
Ezen fontos tény tisztázása után a szerző időt szán arra, hogy leírja az igazságot a királyság „középkori” módszereivel kapcsolatos pletykákról. Arról számol be, amiről mi nem tudunk, mivel csak a torz sajtóhírekre kapjuk fel a fejünket: kitér a többnejűség hátrányaira (amely elvezetett oda, hogy lassan már egyetlen fiatal sem választja ezt a formáját a házasságnak). Leírja, hogyan zajlik egy korbácsolás (mely büntetés úgy kerül megrendezésre, hogy a büntetetten rajta marad a ruha, a büntetés végrehajtója a hóna alá egy Koránt vesz, így akadályozva, hogy a testét és vállát is beleadja az ütésbe) és az ilyen – inkább megalázó, mintsem fájdalmat okozó – büntetéseket hozó bírói testülettel és a jogi procedúrákkal is megismertet minket nagy vonalakban ugyan, de végig az igazságra támaszkodva. Sok érdekes dolgot lehet olvasni beszámolójában, mely akár fel is nyithatja a szemünket: a sivatag országa a saját hagyományainak megőrzése (!) mellett olyan gyorsan modernizálódik, amennyire azt a monarchia meg tudja/meri engedni. Már elérkezett az idő a szavazással történő képviselőválasztásra, nők is bekerülnek a legfőbb vezetésbe, mindenki ingyen tanulhat, és talán az sincs már olyan messze, hogy a két Szent Város csodáival is találkozhassanak a „hitetlenek”…

Valami mégis hiányzik…
A könyv kiváló összefoglalója és ismertetője egy kevésbé ismert országnak. Tényleg igaz, amit írnak róla, valóban hiánypótló alkotásról van szó (magyar nyelven). Tények és adatok helyett, avagy inkább mellett személyes tapasztalatokra lettem volna kíváncsi, kalandokra, félreértésekre, konfliktusokra! Amely kiszakította volna az írást az útikönyv státuszból. Vajmi kevésnek éreztem azokat az egyes fejezetek közé beszúrt, rövid interjúkat, amelyek az olvasó ezen vágyát voltak hivatottak kielégíteni. A lezárásként leírt – Sitkei Levente egyéni véleményét tartalmazó – összefoglalót pedig túlságosan általánosnak. Igaz, lelkemből lelkedzett a rajongás, rácsodálkozás és a megértés, amivel az országról és az arab kultúráról beszélt ebben a pár oldalban, viszont, hogy ezen a gondolati síkon kezdjünk el mozogni, tényleg elég néhány jól megszerkesztett, magyarázó jellegű könyv elolvasása és egy csöppnyi intuíció… nem kell ahhoz heteket Szaúd-Arábiában tölteni!