Theuth leleménye

Mi, akik a Gutenberg-galaxis szülöttei vagyunk, természetesnek tekintjük, hogy a tudás megszerzésének, bővítésének módja tulajdonképpen nem más, mint különböző szövegek értelmezése.  (Bár ez épp változni látszik…) Az érdeklődő ember olvasó is egyben. Ezt teljesen helyesnek is látjuk, mi több, természetesnek. Nem gondolták azonban ezt mindig így.

Kép forrása

Emlékezet és emlékeztetés
Platón Phaidrosz című dialógusában Szókratész meséli el az egyiptomi Theuth történetét. Mint mondja, ez az ősi isten, akinek szent madara az íbisz, feltalálta „a számot, a számolást, a mértant és asztronómiát, továbbá az ostáblát és kockajátékokat, végül az írást is”. Elment azután Thamus királyhoz, aki Egyiptom ura volt, hogy bemutassa neki felfedezéseit, köztük az írás tudományát. Thamus sorra vette a bemutatottakat és mindről el is mondta a véleményét. 
Mikor az írás művészetéhez érte Theuth roppant büszke volt rá, mert úgy vélte: „Ez a tudomány, király, bölcsebbé és tartósabb emlékezetűvé teszi az egyiptomiakat; mert az emlékezet és a tudomány varázseszközét találtam itt fel.” Thamust azonban nem hatotta meg a dolog. Véleménye szerint az írás nem teszi „tartósabb emlékezetűvé” az embereket, éppen ellenkezőleg a felejtést fogja elősegíteni, hiszen az emberek majd nem az emlékezetükre, hanem a leírtakra fognak támaszkodni ezentúl. „Mert éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékezőtehetségüket – az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni. Tehát nem az emlékezetnek, hanem az emlékeztetésnek a varázsszerét találtad fel.” Az írott tudás ugyanis csak a tudás látszata. „S a tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek.” – mondja Thamus.

Kép forrása

Mester és a tanítvány
A folytatásban azután Szókratész kifejti, hogy az írás a festészetre emlékezteti, melyben a kép olyan mintha élő lenne, „... de ha kérdezel tőlük valamit, méltóságteljesen hallgatnak. Ugyanígy a leírt szavak: azt gondolnád, értelmes lényekként beszélnek, de ha megkérdezed valamelyik szavukat, hogy jobban megértsd: egy és ugyanaz mindig, amit jelezni tudnak”.
Szókratész, Platón és többi görög is, úgy vélte, a tanítás a mester és a tanítvány beszélgetéseiből, vitáiból alakul ki; nem is beszélve arról, hogy görögök lévén, imádtak vitatkozni. Ráadásul Platón, aki hitt a lélekvándorlásban, azt gondolta, hogy a tudás: visszaemlékezés. A lélek magától nem emlékezik az előző életeiben szerzett tudásra, ám ha okosan kérdezik és irányítják, akkor eszébe jut az. Erre példaként a Menón című dialógusban Szókratész, ravasz kérdésekkel, rávesz egy írástudatlan rabszolgát, hogy az kimondja a Pitagorasz tételt. Szókratész önmagát is a gondolatok bábájának nevezte, aki csak segít megszületni a gondolatoknak, mások fejében. 
Az írást csak másodlagos segédeszköznek tekintették, pontosan azért, mert nem interaktív. 

Kép forrása

Tanítás, nevelés, hatalom
És valóban! Ki ne érezte volna valamely könyv, értekezés, esszé olvasása során, hogy ezt itt, most nem értem, vagy nem tartom helyesnek és milyen jó lenne, ha szerzőt megkérdezhetném róla. Mára azonban a tanítvány és mestere ilyen kapcsolata elképzelhetetlen. Ebben a legnagyobb szerepe a tömegesedésnek van, mely egyszerűen technikailag kizárja a tanító részéről az egyénre szabott tanítást. Platón híres Akadémiáján – a kultúra akkori „fővárosában” – néhány tucat tanítvány volt, míg ma egy vidéki főiskolán van több ezer. 
Így aztán végképp lehetetlenné vált a tanítás másik elvárt eredménye: a nevelés. A görögök elvárták, hogy a mester a rábízott ifjaknak ne csak a tudást adja át, hanem a szép, a jó és az igaz – melyek szerintük egybeestek – szeretetét és ismeretét is. Kár érte.
Lábjegyzet. Nem tudom megállni, hogy az írással kapcsolatban ne idézzem ide az amerikai Lewis Mumford „A gép mítosza” című könyvét, amelyben vitatható, de nagyon izgalmas módon, az írást, a zsarnokság kialakulásának peremfeltételeként nevezi meg. Szerinte, az írás előtt bármely hatalom, csak a közvetlenül, személyesen elérhető emberekre terjedt ki és nagyobb királyságok, birodalmak csak az írásos parancsok, utasítások és törvények elterjedtével jöhettek létre. Mindenkinek ajánlom a könyvet. Lábjegyzet vége.