Olvasni szexi

Rendkívül érdekes, sőt mondhatjuk, izgalmas anyagot kaptunk a minap az Elittárs szerkesztőjétől. Az igényesebb közönséghez szóló, jobbára diplomás társkeresők számára létrehozott oldal ugyanis a közelmúltban komoly felmérést készített, melyből kiderült, hogy a könyvek vonzóbbá teszik az egyedülállókat egy lehetséges randevúpartner szemében, sőt a kutatás alapján immár azt is meg tudják mondani, milyen típusú könyveket kell olvasnia annak, aki igazi hódító akar lenni.

Olvasson, hogy vonzóbbnak tartsa a másik nem!

Az Elittárs friss, hatszázöt fős felmérésének eredményei alapján egyértelmű, hogy a nők háromnegyede és a férfiak hatvankét százaléka szerint attraktívabbak azok, akik olvasnak. A válaszadók hetvenhat százaléka – férfiak, nők egyaránt – szívesebben randevúzna olyasvalakivel, aki sokat olvas.
De mennyi az a sok? – kérdezhetnénk, ha az Elittárs kutatása nem mondaná meg egészen pontosan, mennyit kell olvasni ahhoz, hogy a társkereső valóban vonzóbbá váljon a másik szemében.
Az adatok különösen annak fényében érdekesek, hogy a kutatásban résztvevők kilencvenöt százalékuk véli úgy, hogy manapság kevesebbet olvasunk, mint tíz éve. Sokan gondolják azt, hogy sűrű mindennapok közepette nem marad idő az olvasásra, egy fáradságos munkanap után a többség egyszerűen csak lehuppan a TV elé.
Ennek ellenére az oldalon társat kereső egyedülállók hetvenkilenc százaléka hetente többször is leül olvasni, sőt harminchét százalékuk minden nap vesz elő könyvet. Tizenhét százalék havi gyakorisággal tesz így, és egy százaléknál is kevesebben vannak azok, akik sohasem szoktak semmilyen könyvet olvasni. A válaszadók nyolcvanhárom százaléka otthonában szeret olvasgatni, és a túlnyomó többség (nyolcvankilenc százalék) a nyomtatott könyveket preferálja a digitális, e-könyv olvasókkal szemben.
A nők nyolcvanöt, míg a férfiak hatvan százaléka szeretne olyan társat, aki olvas, sőt a hölgyek tizenhárom, illetve a férfiak hét százaléka úgy véli, nem is működne a kapcsolat, ha társuk nem olvasna sokat. A felmérésből kiderült továbbá, hogy olvasni valóban szexi: a férfiak hatvankét százaléka, a nők hetvenöt százaléka szerint vonzóbb lesz valaki attól, hogy olvas.

Mennyire fontos, hogy a leendő társ olvasson?
A felmérésből az is kiderült, melyek azok a könyvtípusok, amelyek kifejezetten felkeltik a másik nem figyelmét! Korántsem mindegy tehát, hogy miféle kötetet vesz kezébe az ember. Vannak ugyanis olyan könyvek, amelyek még szexibbé teszik az olvasóikat, és természetesen akadnak olyanok is, amelyeket a másik nem kevéssé tart attraktívnak.
A horrorok és thrillerek a válaszok alapján nem kápráztatják el se a nőket, se a férfiakat. Beindul viszont a férfiak fantáziája, ha egy nő erotikus könyvet olvas. Második legnépszerűbb a férfiak körében, ha a nő egy igazi klasszikust tart a kezében. A legtöbb férfi fejét – hatból egyét mindenképpen – pedig egy romantikus regénnyel a kezükben tudják elcsavarni a nők.
Azoknak a férfiaknak, akik szeretnék felkelteni egy vonzó nő figyelmét, másféle könyveket érdemes választaniuk: egy romantikus regénytől csak a nők öt százaléka olvad el. Ezzel szemben közel egynegyedüknek leginkább azok a férfiak imponálnak, akik valami klasszikust lapozgatnak, a történelmi regényeket olvasó férfiak a második helyen állnak a népszerűségi listán, a verseskötetet bújókat pedig szintén a három legattraktívabb típus között tartják számon a hölgyek.

Miért tartunk vonzónak valakit, aki olvas?
Salama Marine, az Elittárs pszichológus szakértője úgy véli, van magyarázat arra miért tartunk vonzónak valakit, aki olvas: „Az egyedülállók olyasvalakit keresnek társként, aki érdekes hobbikat űz, és az olvasás ilyen. Miért? Mert egy jó könyv nagyszerű alapja lehet egy jó beszélgetésnek, valamint sokat elárul az olvasójáról is: inkább romantikus vagy álmodozó típus, esetleg az újdonságokat, a rejtélyeket szereti vagy szívesebben marad a jól bevált, már ismert témáknál. Ha valaki megmutatja, milyen az ízlése a könyvek terén, azzal betekintést enged a saját belső világába is.”
Hadd tegyem hozzá, a magam véleményét is. Az olvasókat valószínűleg nem pusztán ezért kedveljük, hanem főképpen azért, mert azokkal szemben (a felmérés szerint a válaszadók kilencvenöt százaléka), akik szabadidejükben tévét néznek, s a fárasztó nap után csak sodródva követik a műsorkínálatot, a könyvbarátok saját döntéseket hoznak ilyenkor is, és nem restek energiát fektetni örömeikbe.  
És persze az is lehet, egyszerűen azért tartják vonzóbbnak az egyedülállók azt, akit olvasni látnak, mert a magyarok szeretik a könyveket. A felmérésből legalább is az derült ki, hogy a válaszolók kilencvenegy százaléka szeret csak úgy, élvezetből olvasni, huszonnyolc százalék pedig akár tizenöt könyvnél többet is elolvas évente.