Könyvek illata

Azt persze eddig is tudtuk, hogy a fogyasztói társadalomban a legkülönfélébb, olykor egészen megdöbbentő igények kielégítésére is van lehetőség, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy az ipar megtalálja azt a szűk piaci rést, amit a régivel és az újjal birkózó, kissé skizoid könyvbarátok jelentenek. Pedig megtalálja, és le is gyártja a szükséges – természetesen megrendelhető – terméket.
De ne szaladjunk ennyire előre, elmélkedjünk egy kicsit a régiről és az újról!

Zavaró illathiány

Az e-könyvek, az e-könyv olvasó eszközök ragyogó lehetőséget nyújtanak a könyvdühöncöknek, hogy bárhol és bármikor kiéljék olvasási indulatukat. Parkban, tömegközlekedési eszközön, strandon, hivatalban várakozva, az ilyen ember mindig olvas. S a korszerű technikának köszönhetően egy egész könyvtárat hordhat a zsebében, hangulata, kedve szerint váltogathatja könyveit, egyiket abbahagyhatja, másikat elkezdheti, harmadikat ott folytathatja, ahol tegnap félbehagyta…
Nem ragozom tovább, hiszen az igazi olvasó fantáziája az olvasási lehetőségekkel kapcsolatban természetesen kimeríthetetlen.
Egy dolog zavarja csak a lelkes könyvmolyt: az e-könyveknek nincs illata. Sem olyan amilyen a nyomdából frissen érkezett könyveknek van, sem olyan, amilyen ódon könyvespolcok mélyéről előásott köteteket vesz körül.
Márpedig az illat – bármennyire is steril környezetben élünk manapság – az élmény teljességéhez tartozik, ezt kár is vitatni.

Ragasztó és bomlástermék
De mégis mi okozza ezeket az illatokat? Nos, a közelmúltban egy kémiával foglalkozó szakblog, a Compoundchem összefoglalta a tényeket. Az új könyvek illatáról ugyan kevés tudományos kutatást végeznek, mégis mindenki be tudja azonosítani az új könyv illatát. A jellegzetes szag három fő összetevőből áll: magának a papírnak az illatából, a tinta illatából és az összekötésnél használt ragasztó illatából. A papír készítése során a feldolgozott farostokhoz különböző adalékanyagokat és töltőanyagokat (például nátrium-szulfidot, kalcium-karbonátot) adnak, szerves alkoholfajtákkal teszik nedvességtartóvá. A kész papírra pedig még felületvédő anyagot is tehetnek.
A tintából rengeteg változat létezik, mint ahogy a könyvkötésnél használt ragasztóból is van ezer féle. Mégis, az új könyv illatában domináns elem ez a ragasztó, bár önmagában nem olyan, mint az új könyv illata. A ragasztó párolgása után azonban a papír illata lesz a meghatározó, s ennek bomlása során veszi fel a kötet azt a tipikus szagot, amit ódon könyvtárakban érezhetünk.
Régi könyvek illatával kapcsolatban egyébként rengeteg kutatás folyt, mert az eredmények felhasználhatóak a könyvek állagának megőrzésénél, ezért a részletek jól ismertek. A laikus olvasó számára persze csak annyi tűnik föl, hogy a régi könyvek illatát, gyakran a vaníliához hasonlónak érezzük. Ennek az az oka, hogy a könyvpapír egyebek mellett egy lignin nevű anyagot is tartalmaz, s a lignin molekuláris szerkezete igen hasonló a vanília illatát is adó vegyület szerkezetéhez, ezért bomláskor is hasonló az illatuk.

Élmény és illúzió
Persze ettől még az e-könyvek olvasására alkalmas villanyos szerkezet még nem lesz sem régi, sem új könyv illatú, marad az unalmas műanyagszag, még akkor is, ha mondjuk bőr tokba helyezve orrunkban támadhat olyasféle illúzió, hogy bőrkötéses könyvet lapozgatunk…
Pedig az olvasás szertartásához a könyvek illata is hozzá tartozik. Az olvasáshoz készülve arra is felkészülünk, hogy belépjünk egy másik világba, s ez sokkal jobban megy, ha a könyvek illata nyitja meg az utat.
És ezzel végre el is érkeztem oda, ahova indultam. Modern, sőt posztmodern korunk ugyanis nem pusztán az e-könyvet találta föl, de az e könyv-olvasó eszközt könyv illatúvá varázsoló dezodort is. Ma már léteznek olyan illatosítók, melyek képesek imitálni a frissen nyomott könyvek, az antik darabok, vagy akár a reggeli újságok illatát. Lehet azután kapni könyvtár illatú gyertyát, meg füstölőt és sok egyéb illatot, ami egy könyvbarátnak fontos lehet. Mindenki megtalálhatja a kedvére való kompozíciót!
Csak aztán össze ne keverje senki a könyvillatosítót a parfümjével! Még a végén valaki nekiáll kiolvasni…