Brontë varázslatos világa

Charlotte Brontë tizennégy éves korában írt könyvét vásárolta meg a brit Brontë múzeum. Egyszer már licitáltak rá, akkor sikertelenül, de mindenáron meg akarták szerezni a kötetet. 

Kép forrása

A miniatűr kötetet, amelynek címe The Young Men's Magazine, egy párizsi aukción vette meg hatszázezer euróért (kettőszázegy-millió forintért) a múzeumot üzemeltető Brontë Társaság, amely adományokból gyűjtötte össze a szükséges összeget.
A könyv a Brontë család egykori haworthi házában berendezett Brontë Parsonage Múzeumba kerül, Nyugat-Yorkshire-be.
A kötet egyike annak a hat "kis könyvnek", amelyeket Charlotte Brontë, a három Brontë nővér közül a legidősebb írt 1830-ban. A könyvek közül öt maradt fenn, négy már a múzeum tulajdona volt.
A kis könyvek Charlotte játékkatonáinak készültek. A történetük egy képzeletbeli világban játszódik, amelyet Üvegvárosnak neveztek el.
A múzeum egyszer már szerette volna megvásárolni a könyvet, amikor feltűnt egy 2011-es árverésen, de akkor nem sikerült megnyernie a licitálást. A múzeum igazgatója, Ann Dinsdale harmincéves pályafutása fénypontjának nevezte az egyedülálló kézirat megszerzését.
A Brontë Társaság igazgatója, Kitty Wright elmondta: el voltak szánva rá, hogy mindenáron megszerzik a száznyolcvankilenc éve született könyvet a Brontë múzeumnak. Hozzátette, hogy a világ minden tájáról kaptak támogatást az adománygyűjtés során, több mint ezren küldtek pénzt a könyv megvásárlására, köztük olyan hírességek is, mint Judi Dench színésznő, Jacqueline Wilson és Tracy Chevalier írók.
A Yorkból származó, Oscar-díjas Dench, a Brontë Társaság elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy ezek a kis könyvek egy varázslatos világra nyitnak ajtót, és a képzeletbeli világot megalkotó Brontë nővérek írói ambícióiról is árulkodnak.
A harmincöt milliméterszer hatvanegy milliméteres, húsz oldalas kis kötet a múzeum szakértői szerint azért is izgalmas, mert már előrevetíti Charlotte Brontë tizenhét évvel később született Jane Eyre-jének híres jelenetét Bertha és Edward Rochester között.