Sokak szerint komolytalan műfaj a recenzióé, mert illetlenül rövid, s bár elhihető, hogy mindent átfogó rajzolatot készít mindenkit érdeklő témakörben, ezt rövid üzenetként mégsem teljesítheti. Még zúzósabb a választás, ha a kiszemelt kiadvány folyóiratként adminisztrálja magát, de évkönyvként egybeszerkesztve 646 oldalon súlyosbított alakzattá válik: Ethnologia. Multidiszciplináris szaktudományi folyóirat – elektronikus könyv.

Kép forrása

A Mundus Novus kiadó szörnyetegének, ha úgy tetszik, rovatai vannak, de ha tanulmánykötet formát képzelsz, annak is megfelel. Kortárs és tisztelgő a szám, Bodrogi Tibor emlékére, kinek ez okból három írása is benne van. Egyik a művészetetnológia problémáiról, másik az őstársadalmak művészetéről, harmadik a törzsi művészet kutatásának körvonalairól. Ehhez csatlakozik a főszerkesztő Biernaczky Szilárd, Hoppál Mihály és Voigt Vilmos – a hajdani kollégák – Bodrogi elemző felfogására fókuszált áttekintése. Voigt amúgy a magyar és indonéz képkultúra közötti képmotívum-párhuzamokról egy roppant alapos tanulmányt is közöl itt, Simon Róbert a „ne ölj!” tízparancsolati tiltás körül tájékozódik, Pesthy Monika a vértanúság és emberáldozat szakrális-történeti vidékén jár, Hoppál Mihály az erósz és kultúra rendeződéseit tekinti át elmélet, erotika, obszcenitás, gyakorlat, szex és pornó mérföldkövei között. Etnológia és régészet határvonalain jár Zboray András, egy egyiptomi sziklaművészeti lelőhelyen, ugyanitt Benkő Mihály és Erdélyi István a szárgátkai kultúra és a hunok kapcsolattörténetéből citál. 
Ez elméleti írásokat etnológiai táji tagoltsággal követi Ázsia (Darhat sámánasszony Birtalan Ágnestől, a tejút fiainak uráli mitológiája Hoppáltól, egy török szúfi közösség vallásos dalai Sipos Jánostól, meg egy török népdalgyűjtés Csáki Éva kezéből), majd Amerika (Éder Xavér Ferenc és a missziók térképei, a vikingek mint tengeri nomádok, egy inuit nyomtatott őskiadvány, hajózások forrásai, tupi indián emberevés híradásai a 16. századból), továbbá Afrika (a Sona dicsérő énekköltészet Biernaczky kedvenc témaköréből, Szilasi Ildikó a kongói pendék ünnepéről, Turóczi Ildikó kameruni orvosi látleleteivel), s végül valamiféle interdiszciplináris vagy tudásköztes barangolás (a Közép-Afrikai Köztársaságban Besenyő János révén és az afrikai migráció akut kérdéseibe vezető L. Rédei Mártától). 
Az 540. oldaltól mintegy száz oldalon könyvismertetések, szemle-rovat következik 1994 és 2014 közötti megrostált szakirodalmi anyagból. Kézenfekvő kérdés lehet: mivégre e hosszú időtáv…? De az etnológia jelenkori kérdései mindig is a múltakból fakadnak, s nincs jelene sem, ha az nem fedezi föl önnön múltját is…
Ha ennyi tartalom-körvonal tán még sok is volna a folyóirat-formátumú kötetből, a maradék fél percből csupán egy utalásra futja: a sok-sok megszűnő, behaló, elhanyatló, kiszáradó orgánumunk van, mely szakmai ölelésben és évkönyvnyi mennyiségben kínál eligazodást, szaktájékozódást, visszatekintést, tudáshorizontokat, téma-bibliográfiákat, folklór és etnográfia, kulturális antropológia és etnológia közötti társas tudást. Az Ethnologia talán nem osztozik az elhalók sorsában és képes lesz tudások és tudásvágyók közötti találkozás felületévé válni.