Pancsolj a könyvtárban!

Sajnos a Balaton körüli strandkönyvtár-hálózat ma még nem olyan kiterjedt, mint ahogyan azt az igazi könyvbarátok elképzelik, de azért a nagyobb akad a tó körül néhány vízparti bibliotéka. Furcsamód, inkább az északi parton várják a vendégeket strandkönyvtárak. Lehet, hogy délen erre nincs igény… 

Kép forrása

Balatonalmádiban a Wesselényi strand keleti kapujánál július 2-ától augusztus végéig, a hét hat napján 14-18 óráig üzemel a strandkönyvtár. Itt különleges programok is vannak. Öt és hat óra között meseóra várja a gyerekeket, ahol önkéntes mesélők, könyvtárosok vagy a résztvevő gyerekek mondanak történeteket. Esetenként irodalmi-könyves rendezvények, író-olvasó találkozók is várják az érdeklődőket. Ki tudja, milyen fűszer ez egy éjszakai fürdőzés előtt… 
Almádiban azonban van még két másik strand is, két másik strandkönyvtárral. Mindhárom strandon szabadon elvihető olvasnivalók is akadnak „Vedd és vidd!” jelszóval. 
A balatonfüredi strandkönyvtár a Kisfaludy strandon július 1-jétől augusztus 27-ig, hétfőtől szombatig 10-től 18 óráig látogatható. A kölcsönzés ingyenes, beiratkozás személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával, gyermekeknek szülői hozzájárulással lehet.
Balatonakalin ugyancsak van parti bibliotéka. Július 1-től augusztus 26-ig üzemel a szolgáltatás a község strandján, a Balaton u. 1. szám alatt. Itt inkább gyermek-, és ifjúsági könyveket kínálnak, melyeket a játszóházat működtető animátoroktól kölcsönözhetnek az érdeklődők. Van hírlap-olvasósarok, de a folyóiratokat akár pár órára is kölcsön lehet kérni.
Keszthelyen mégy nem nyitott meg a nagyszabású strandkönyvtár. Itt  július 23. – augusztus 19. között a Városi strandon várják majd az érdeklődőket, minden nap 10–17  óráig. A keszthelyi könyvtárosok a fövenyesi strandon olvasószigetet állítanak fel, melyen pár könyv, magazinok és napilapok közül válogathatnak az olvasni vágyók.
Ha valaki további balatoni, vagy bárhol másutt, vízparti könyvtárat fedez fel, kérjük, írja meg nekünk!