Jókai-napok lesznek Füreden

Jókai-napokat rendeznek csütörtöktől Balatonfüreden, a négynapos programon a színházi előadások, koncertek mellett a hagyományos bablevesfőző-verseny is várja az érdeklődőket.
Jókai Mór (1825-1904) a nyarakat gyakran töltötte Balatonfüreden, a városban számos emlékhelyet állítottak tiszteletére. A rendezvénysorozatot huszonhetedik alkalommal tartják meg az író előtt tisztelegve, halálának évfordulóján. 


Kép forrása

A nyitónapon Festői szerelmek címmel a kecskeméti Katona József Színház művészei, Trokán Nóra és Kőszegi András idézik meg Jókai Mór alakját a Kisfaludy Galériában. Pénteken reggel térzene fogadja a látogatókat az Ifjúsági Fúvószenekar előadásában a Jókai Mór-emlékház kertjében, délután pedig zenés irodalmi műsor szórakoztatja az érdeklődőket a Vaszary kávézó teraszán. Mindeközben sétahajózásra várják a látogatókat a Jókai-hajó fedélzetén a Kisfaludy Színház művészei. Ünnepi műsor zárja a napot az Anna Grand Hotelben, ahol a Balatonfüred és Baja közti együttműködési megállapodást is aláírják.
Szombaton rendezik meg a hagyományos bablevesfőző-versenyt a Kolosa-völgyben, ahol népzenei és néptáncos műsorok, geotúra valamint népi játszóház várja a családokat. A program zárónapján a Bozsik Yvette Társulat lép a közönség elé a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, ahol a tánc világnapja alkalmából a Pinokkió című táncjátékot adják elő Bozsik Yvette rendezésében.
Könyvvásár várja az érdeklődőket, a gyerekek rajzversenyen vehetnek részt, a felnőttek pedig kvízjátékkal tehetik próbára tudásukat a Kisfaludy színpad mellett, a résztvevők Jókai pólót és Jókai kötetet nyerhetnek.
A rendezvényen jelen lesznek Balatonfüred hazai kulturális partnervárosainak vezetői, szakemberei, az idén bemutatandó Jókai-napi kiskönyv ennek a nyolc városnak az 1848-as forradalomhoz való kötődését dokumentálja.