Babitsról szaftosan

Onagy Zoltán író 2006-ban nem kevesebbre vállalkozott Tavaszi iramlás ősszel című dokumentum-regényével, mint, hogy felfedje Babits Mihály és Tannar Ilona (későbbi nevén Török Sophie) kapcsolatának rejtelmes mélységeit és túlontúl is pikáns lényegét. Onagy természetesen az irodalomtörténeti ténytárból való falatozás mellett izgalmas, de mégis csak feltételezett összefüggéseket tár az olvasók elé. Babits rajongóknak nem ajánlott!

Babits Mihály halálának hatvanötödik évfordulóján több kiemelt produkció, eseménysor, rendezvény és kiadvány okán lehetett emlékezni a költőre. A sok-sok emlékező produktum között ott volt bizony az esztergomi Onagy Zoltán író Babits-szexregény – Tavaszi iramlás ősszel című kötete, mely ugyan erősen kritikus hangvétele miatt sem vált országos botrány témájává, de mindenesetre tény, hogy a költőről eddig publikált legmerészebb hangvételű dokumentumregény. Ez utóbbi kifejezés – miként említettem a bevezetőben is – azzal a toldással együtt értendő ez esetben, hogy a könyv írója a tényadatok mellett feltételezéseket is közöl. Mondjuk, épp ettől válik igazán izgalmassá, olvasmányossá, uram bocsá, bulvárossá, már ha az irodalomtörténetben van bulvár. De azt hiszem, van.
Nos, ne szépítsük, az onagyi látásmód és tónus Babitsot, mint valami, szerkesztői mivoltában és emberlátásában, emberismeretében tehetségtelen, amúgy meg pipogya frátert, egy morózus, magába forduló depressziógócot ábrázolja, és akkor még finom szavakat használtam. A kötetből kiderül, hogy míg a valóban nagy nyugatosok a magánéletükben is magukon viselték a magas művészetet művelő írók, költők jegyeit, addig Babitscsal mindenki felmosta a padlót, legfőképpen a hőn imádott nők, akik rajta keresztül kívántak nagyobb ismertséghez jutni. Onagy még így is korrekt volt, mivel a kötetet eleve a „Babitsról – szárazon” életrajzi tényfelsorolással indítja, hogy aztán nagyon is szaftosan folytassa. Egy helyen így kommentálja a kötetet: „Mentegetőző félmondat: talán soha nem térek meg Babitshoz, ha a sors kiszámíthatatlanságának köszönhetően nem szabatik rám a Török Sophie-gyűjtemény Most én vagyok a hang helyetted címmel. Török Sophie „hangját”, összegzéseit, az egész pöntyögő tónusát oly mértékben találtam hamisnak és hazugnak, ráadásul gyomorfordítóan negédesnek, hogy vissza kellett térnem megkopott Babits-emlékeimhez, megtaláljam, hogy bírta ezt a nőt elviselni. (…) Tanner Ilonka, alias Török Sophie kényszerű hamisítási gyakorlata az olvasó privát szempontjait figyelembe véve olyannyira mellékszál ebben a történetben, mint hogy Balassit – herelövés volt, netán comblövés – pontosan hol találta el a török golyóbis.”